Full Tilt Poker tények Andy Bloch
- A M.I.T. Blackjack Club volt tagja
- Kő-papír-olló bajnok
Andy “The Rock” Bloch kizárólag a Full Tilt Pokeren játszik on-line.
Andy “The Rock” Bloch 10 év alatt $4,1 milliót keresett a versenyeken. Ötször került a World Series of Poker (WSOP) döntő asztalához. Emellett ő a “The Pocket Idiot's Guide to Poker Tells” című könyv szerzője is.

Andy két elektromérnöki diplomát szerzett a Massachusetts Institute of Technologyn. Egyetemi évei alatt az MIT black jack csapatában játszott, és alkalmanként több mint $100K-t nyert. Ebből a pénzből finanszírozta a harvardi jogi diplomáját. 1992-ben kezdett pókerezni a Foxwoods Casinóban.
1997-ben ő volt az első, aki önkéntesen részt vett a zárt lapok kamerás közvetítését célzó kísérletben a WSOP-n, amiről a CardPlayer Magazine is tudósított. Még az év vége előtt sok alacsony beszállós versenyt nyert meg. Miután 1999-ben lediplomázott a Harvardon, Andy úgy döntött, hogy teljes időben pókerezni fog.

A 2001-es WSOP-n Andy eljutott a döntő asztalhoz mind az $1,5K Razz, mind a $2,5K Seven-Card Stud versenyen. 2002-ben $42K-t nyert azzal, hogy megnyerte $2K Seven-Card Stud versenyt a Foxwoods Casinóban. Ezt követően két WPT versenyen is 3. helyezést ért el. Több mint $100K-t nyert a $10K No-Limit Hold 'em főversenyen, és több mint $125K-t a Los Angelesi $10K No-Limit Hold 'em bajnokságon.
2005-ben Andy megnyerte a 2005-ös WSOP-C $1K Limit Hold 'em versenyt a Las Vegasi Rióban; nyereménye $25K volt. Ezek után $167K-t nyert az Ultimate Poker Challenge $10K döntőjében. 2006-ban ötször végzett fizetős helyen csak a 2006-os WSOP-n. Legjelentősebb nyereménye több mint $1 millió volt a WSOP $50K HORSE versenyen. Még ugyanabban az évben további $500K-t nyert a Las Vegasi Pro-Am Equalizer döntőjében.
Andy szárnyalása a 2007-es WSOP-n is folytatódott. 7. helyen végzett a $1K Limit 2-7 Triple Draw Lowball versenyen és 11. helyen a 10K World Championship Pot-Limit Omaha versenyen, amelyeken összesen $50K-t nyert. A WSOPE $5K Pot-Limit Omaha versenyen eljutott a döntő asztalig, ahol 8. helyen végzett alig kevesebb, mint $45K nyereménnyel. 2008-ban andy 2. helyen végzett a $10K World Championship Pot-Limit Hold ‘em versenyen, ahol $448K-t nyert. A 2009-es évet azzal kezdte, hogy megnyerte a “Poker After Dark” televíziós verseny 3. hetét.
Amikor éppen nem a kártyaasztalnál ül, akkor az (Unofficial) World Poker Tour & World Series of Poker Fan Site-ot működteti. Andy Bloch emellett erőteljesen hisz a karitatív tevékenységben, és a Full Tilt Pokeres on-line játékával nyert összes bevételt jótékonysági célokra adományozza.
Keresse Andyt, amikor on-line játszik a Full Tilt Pokeren.
Látogassa meg a hivatalos weboldalt
: Andy Bloch.
Full Tilt Poker is licensed by the Alderney Gambling Control Commission.
© Copyright 2004 - 2010 FullTiltPoker.com. All Rights Reserved