• 9. helyezés a 2010-es WSOP Main Event versenyszámában

Cuong 'Soi' Nguyen a Full Tilt Pokeren játszik on-line.

Cuong 'Soi' Nguyen

Cuong „Soi” Nguyen volt a legidősebb résztvevő a 2010-es November Nine társaságában; ő 37 évesen jutott a pókervilág legtekintélyesebb döntő asztalához.

Nguyen 2010-ben indult először WSOP versenyen, amely mindössze a negyedik élő versenye volt, és így nem volt nagy meglepetés, hogy a döntő asztalnál ő volt a legkevesebb tapasztalattal rendelkező játékos. Azért elért sikereket is a pókerasztalnál: fizetős helyen végzett a 2009-es WPT L.A. Poker Classic versenyen. A kaliforniai Santa Anában lakó játékosnak rendes állása is van, mivel egy orvosi kellékeket gyártó és forgalmazó cég menedzsere, így kedden reggel már a munkahelyén volt a 18 órás maratoni csata után, ahol eldőlt, ki lesz a kilenc döntős.

A Main Event döntő asztalánál Nguyen 28 leosztásig bírta, ahol Ad-Kc lapokkal mondott all injét megadta egy Qd-Qs lapokat felmutató versenytárs. A floppal érkező harmadik dáma megpecsételte Soi sorsát, de még így is $811 823 nyereménnyel távozhatott.

Nguyen Vietnámban született és nyolc éves korában költözött az Egyesült Államokba. A 'Soi' becenevet még gyermekkorában kapta, mivel nagyon szerette a szójaszószt, és a pókert már nagyon korán elkezdte. A játék finomabb részeit barátaitól sajátította el, akik profi játékosok.

Nguyen szerint a gyakorlás és a türelem a legalapvetőbb, ha jó póker játékos akar lenni az ember. Továbbá fontos, hogy emelt fővel viseljük az elkerülhetetlen peches helyzeteket, mivel ezek úgyis bekövetkeznek, és nincs mit tenni ellenük. Ilyen sajnálatos helyzetekben az a stratégiája, hogy megvárja, amíg esélye lesz kiejteni azt a játékost, aki ellen elvesztett egy csatát.

Szabadidejét Nguyen családjával és barátaival tölti, mert ez számára a legfontosabb. Mivel szeretné a WSOP-n elért sikereit gyarapítani és többet akar pókerezni élő és és on-line versenyeken, akkor bizony a jövőben több időt kell erre rászánnia

Chuong a Full Tilt Poker asztalainál játszik online.


Cuong 'Soi' Nguyen

Látogassa meg a hivatalos weboldalt:
Cuong 'Soi' Nguyen.