• 4 WSOP karkötő
  • A 2008-as WPT világbajnokság győztese
  • Az első Tournament of Champions győztese 1999-ben

David Chiu a Full Tilt Poker asztalainál játszik online pókert.

David Chiu

David Chiu Kínában született és az Egyesült Államokban nőtt fel. David, aki korábban étteremtulajdonos és pókerosztó volt, a világ egyik legjobb limites Hold’em játékosaként vált ismertté.

David szerint a sikere jelentős részben egy gyerekkori sérülésnek köszönhető, ami miatt 35%-os halláskárosodást szenvedett. Úgy véli, hogy a koncentráció, amely szükséges volt ennek az ellensúlyozásához, sokkal jobb emberismerővé tette, ez a képesség pedig nagyon hasznosnak bizonyult a pókerasztalnál.

David Chiu

David először az 1981-es World Series of Poker versenyen mutatta meg kivételes tehetségét, ahol negyedik lett az $1000 Ace to Five Draw versenyen. Öt évvel később David ismét negyedik lett az 1986-os WSOP $1500 limites Hold’em versenyén.

Az évek során David sokat dolgozott a játéka fejlesztésén. Az elhivatottsága kifizetődött, amikor 1996-ban megnyerte az első World Series of Poker karkötőjét a $2000 limites Hold’em versenyszámban. Két évvel később – 1998-ban – David újabb sikert ért el az $500 limites Hold’em verseny megnyerésével az L.A. Poker Classic versenyen. Mindössze három hónappal később újabb aranykarkötőt nyert az 1998-as WSOP $3000 limites Hold’em versenyén. És ez még nem minden.

2000-ben David egy másik értékes WSOP karkötőt is elnyert a WSOP $5000 hétlapos Stud versenyén. Két év elteltével David második helyet szerzett a 2002-es WSOP $2000 limites Hold’em versenyén, amivel megerősítette a helyét a világ legjobb limites Hold’em játékosai között. 2005-ben David elnyerte a negyedik WSOP karkötőjét is az $5000 Omaha Hi/Lo versenyen.

Három évig nem nyert versenyt, de 2008-ban pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, amikor drámai küzdelemben fordított a Full Tilt csapatának tagja, Gus Hansen ellen, és elnyerte a World Poker Tour világbajnoki címét, valamint az első helyezettnek járó $3,4 milliót.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Davidnek érdemes volt az asztal mögül az asztalhoz ülnie, hiszen pályafutása során közel $6 milliót nyert, és több mint 25 WSOP versenyen végzett pénzdíjas helyen.


David Chiu

Látogassa meg a hivatalos weboldalt:
David Chiu.