- 1. helyezett a Hungarian All-Time Money Listen
- Több mint $2,5 millió pénznyeremény az eddigi versenyein
Denes Kalo a Full Tilt Pokeren játszik on-line.

Denes Kalot, aki egy budapesti brókercég kereskedelmi vezetője, a barátai vezették be a No-Limit Hold’embe. Mivel már pár éve játszott öt lapos draw pókert, Denes gyorsan megtanulta ezt a játékot is.
Kalo első bemutatkozása a nemzetközi porondon egy bécsi kirándulás volt, a 2006-os Austrian Classics. Denes az első nap 14 órás küzdelem után jutott be a döntő asztalra, majd reggel 4:30-kor nekivágott a kétórás hazaútnak Budapestre, hogy azért kicsit dolgozni is tudjon a brókercégnél, a munkahelyén. Még aznap visszatért a verseny helyszínére, ahol az alváshiány ellenére a legjobb két játékos közé került, majd akkor esett ki a kártya a kezéből, amikor az ász-9 keze nem tudott javulni ellenfele kézbe osztott 4-esei ellenében. Az alvás mentes hétvége jutalma €50K volt.
A rákövetkező évben Kalo megszerezte első hatszámjegyű győzelmét a European Poker Tour részét képező Baden Classicon. Összesen 282 játékos indult a €8.000 No Limit Hold’em versenyen, és Denes újfent az első helyért párbajozhatott. Azonban ellenfele mindig előnyben volt, és amikor ász-5-tel all in ment, amit ellenfele ász-8 lapja dominált, így a második helyért járó csekkel távozott ismét, ami ez esetben €375.000 volt.
Még ugyanabban a szezonban, Kalo megint ott volt a European Poker Tour főeseményén a döntő asztalnál. A €10.000 beszállójú verseny 842 játékost vonzott be, és öt kemény harccal töltött nap után Kalo bejutott a döntő asztalra. Amikor már csak négy játékos ült az asztalnál, Kalo volt a chipleader, de mire eljutott a párbajig, az ellenfelénél már tízszer annyi zseton volt. Rögtön a párbaj második leosztásában Kalo király-bubival all in ment, ahol az ellenfélnek ász-5 volt a kezében, de a flopon felbukkant ász megint elég volt ahhoz, hogy ne a magyar játékos szerezze meg az annyira áhított győzelmet,
Azonban Denes ezzel megnyerte a kirívóan magas €1.179.000-os díjat, aminél többet magyar játékos még sohasem nyert élő versenyen.
A versenyeken elért sikerei ellenére Denes inkább a gyorsabb és akciódúsabb készpénzes játékokat szereti. Saját bevallása szerint a Pot Limit Omaha a szíve csücske, de legnagyobb sikereit a No-Limit Hold’em és Omaha Hi/Lo játékokban aratta.
Ha éppen nem pókerezik, akkor Denes idejét családjával és kutyájával tölti. Szenvedélyes teniszjátékos, valamint odavan a filmekért is.
Denes Kalot a Full Tilt Poker on-line asztalainál találhatja meg.



