Full Tilt Poker tények Erik Seidel
- 12 évesen szerepelt a „To Tell the Truth” című műsorban.
- Korábbi Wall Street-i kereskedő
Erik Seidel kizárólag a Full Tilt Poker oldalon játszik online.
A New Yorkban született Erik Seidel nyolc WSOP karkötőt és egy WPT bajnoki címet nyert. Eddig karrierje alatt több mint $14 milliót keresett az élő versenyeken és 2010-ben ő lett az első Team Full Tilt csapattag, aki bekerült a Poker Hall of Fame-be.

Erik eredetileg a New York-i Mayfair Club ostábla bajnokságaiban vett részt. Miután nyolc évig játszott ostáblát, a Wall Streeten kezdett kereskedni és hobbiból pókerezni kezdett. Az 1980-as évek közepén Vegasba költözött, és teljes időben kezdett pókerezni.
Erik 1988-ban debütált a WSOP főversenyén, ahol 2. helyen végzett. A híres kiütő leosztás a “Pókerarcok” című filmben is megjelenik. Az első WSOP karkötőjét 1992-ben nyerte a $2K No-Limit Hold ém eventen, nyeremény ekkor $170K volt. A második karkötőjét az 1993-as WSOP-n nyerte a $2,5K Omaha 8 or Better versenyen, ahol $94 000-t nyert. A harmadik karkötőjét a rákövetkező évben nyerte a $5000 limit Hold 'em versenyen, ahol a nyereménye $200 000 volt. 1998-ban nyerte meg a negyedik karkötőjét és több mint $130K-t az $5K Deuce to Seven Draw eseményen.
Erik 2001-ben nyerte meg az ötödik karkötőjét a $3K No-Limit Texas Hold ´em eseményen, nyereménye ekkor több mint $400K volt. Két évvel később megkapta az hatodik karkötőjét is az $1500 potlimites Omaha versenyen, és 2005-ben négyszer jutott el a WSOP döntő asztalához, mielőtt megnyerte volna a hetedik karkötőjét és több mint $600 000-t a $2000 no limit Hold 'em versenyen. Erik 2007-ben kapta meg a nyolcadik karkötőjét egy több mint $530K-s nyereménnyel együtt. Ezzel a Phil Iveyval a megosztott ötödik helyet foglalhatta el az All Time WSOP Bracelet Winners List-en.
Erik 2008-ban 2. helyezést ért el az Aussie Millions Main Eventjén, amelyen $880K-t nyert. Még ugyanabban az évben megnyerte első WPT bajnokságát és közel $993K-t a Foxwoods Poker Classic versenyen, és két WSOP döntő asztalra is bejutott. 2011-ben megnyerte a $250K Super High Roller eventet az Aussie Millionson, nyereménye $2,4 millió volt, és az NBC National Heads-Up bajnokságot, további $750K-t kaszálva, amivel ráadásul az All Time Money List élére került.
Erik a Full Tilt Poker asztalainál található meg.
Látogassa meg a hivatalos weboldalt:
Erik Seidel.
© Copyright 2004 - 2012 FullTiltPoker.com. All Rights Reserved