• 15 cím teniszkarrierje során
  • New York Times bestseller könyv szerzője
  • A Thomas Blake Sr. Memorial Kutatási Alapítvány alapítója
  • A Celebrity Poker Showdown második helyezettje

James Blake a Full Tilt Poker asztalainál játszik online pókert.

James Blake

Mióta 1999-ben hivatásos játékos lett, James a legmagasabb szinten űzi a teniszt, és folyamatosan a legkiválóbb játékosok között tartják számon. Több mint 30 döntőben szerepelt és 15 győzelmet aratott, továbbá 2001. óta tagja az amerikai Davis-kupa csapatnak, így tudja, mit jelent a legjobbakkal versenyezni.

James a teniszpályán kívül is nagy csatákat vívott. Egy pályán történt különös balesetben a New York-i játékos 2004-ben eltörte a nyakát. Gyógyulása közben édesapja, aki elindította a teniszezői pályafutását, gyomorrákban elhunyt. Röviddel édesapja halála után Jamest újabb csapás érte, amikor elkapott egy ritka vírust, amelytől lebénult a fél arca, és veszélybe sodorta a már egyébként is kérdéses pályafutását.

Mindezen akadályok ellenére James bizonyította a szorgalmát és elszántságát, hogy folytassa a profi pályafutását, és ma is ő az egyik legismertebb arc a tenisz világában. James beszámolója arról, hogy hogyan küzdötte le az akadályokat, a „Breaking Back: How I lost everything and won my life back” című könyv 2007-ben szerepelt a New York Times bestseller listáján.

A sport és az irodalom terén elért eredményei mellett James jótékonykodik is. Édesapja emlékére megalapította a Thomas Blake Sr. Memorial Rákkutató Alapítványt a Memorial Sloan-Kettering Rákközpontban. Aktív önkéntese a Harlem Junior Tennis Programnak, ahol ő maga is tanult teniszezni. Az ATP 2008-ban James Blake-et nevezte az év legjótékonyabb személyének.

James továbbra is a legjobbakkal játszik, és 2010-ben sorozatban ötödször végzett a legjobb 32 mezőnyében a US Open versenyen.

James a Full Tilt Poker asztalainál játszik online.