- 2010-es WSOP Europe Main Event győztese
- A The Poker Farm társ-alapítója
- Több mint $1,5 millió nyeremény eddigi versenyein
James Bord a Full Tilt Pokeren játszik on-line.

James akkor kezdett el pókerezni, amikor Londonban hallgatott banküzemtant és nemzetközi pénzügyeket. Eleinte főleg az on-line játékra koncentrált, de miután felfedezett egy helyi póker klubbot, szinte minden nap elment oda. Annyira beszippantotta a játék, hogy egyszer egy nap leforgása alatt kétszer került kerékbilincs az autójára, mert nem akarta félbehagyni a játékot.
Az egyetem után pénzügyi pályára ment, de nem sokáig bírta az asztalok nélkül és 2008-ban beszállt a póker üzletbe, amikor is társ-alapítója lett a The Poker Farm-nak, ami egy on-line oktatással és közösségi hálózatokkal foglalkozó vállalkozás.
James továbbra is játszott on-line, építette a bankrollját és fejlesztette a tudását, de egyre gyakrabban vett részt élő készpénzes játékokon. És lassan már az év felét Vegasban töltötte, ahol a legnagyobb készpénzes játékokon indult. 2008-ban és 2009-ben James egyre gyakrabban játszott készpénzes versenyeken is, sokszor ért pénzbe, építette a bankrollját és egyre több tapasztalatot szerzett.
2010. júniusában a Las Vegas-i WSOP-n bejutott a $1.500 No-Limit 2-7 Draw Lowball verseny döntő asztalára. Bármenyire szép eredményt is volt már ez is, három hónappal később sikerült felülmúlnia.
Szülővárosában, barátai és családtagjai előtt sikerült megnyerni első komoly versenyét, a £10.000 No-Limit Hold ‘em – Championship Eventet a WSOP Europe-on. Ezzel a győzelemmel £830K ($1.281.000) ütötte a markát és meglett a hőn áhított WSOP karkötő is.
Alig egy hónappal később a 2010-es marakesi Poker Cup-on megnyerte a $50K No-Limit Hold ‘em versenyt és $247.000-t vihetett haza.
James szerint csak úgy érhetünk el sikereket az asztalnál, ha az egónkat kordában tartjuk és mindig megőrizzük lélekjelenlétünket. Szerinte ha valaki meg tud felelni a póker támasztotta mentális kihívásoknak, valamint a technikai és stratégiai elemeket is megtanulta, akkor ez mindig komoly versenyelőnyt fog jelenteni az ellenfelekkel szemben.
A készpénzes játékokra úgy tekint, mint “hazai pályára”, de nagy magabiztossággal vesz részt No-Limit Hold ‘em versenyeken is, hála a 2010-es eredményeinek.
Amikor épp nem játszik, James sok időt szentel a The Poker Farm vállalkozásuknak, mely során a kevéssé fejlett országokban élő játékosok számára igyekszik játéklehetőséget és tanulási lehetőséget biztosítani. Nagy sportrajongó, és egyik dédelgetett vágya az hogy, hogy egy nap bekerüljön kedvenc focicsapata, a Tottenham Hotspur igazgatótanácsába.
Keresse Jamest on-line a Full Tilt Pokeren.