- Több mint $315K nyeremény a versenyeken karrierje során
- Megnyerte a 2010-es Aussie Millions AU$1.500 No-Limit Hold ‘em Bounty Eventjét
Jonathan Karamalikis a Full Tilt Pokeren játszik on-line.

Jonathan első pókeres tapasztalatait barátaival való játék pénzes játékok voltak Adelaideben, Dél-Ausztráliában. Rögtön rákapott a játékra és első, egyben utolsó egyetemi évének végéig folyamatosan játszott. Miután Jonathan rájött, hogy a pókerből is megélhet, felhagyott számviteli és ingatlanos tanulmányaival.
Jonathan freerollokon játszva építette bankrollját, és közben kitanulta a játékot. “Egyszer nyertem $3-t,” mondja. “Talán ez volt életem egyik legszebb pillanata, hiszen már több mint egy éve csak freerollokon és játékpénzes játékokon vettem részt. Beletelt pár hónapomba, amíg a $3-t fel tudtam növelni $3.000-re alacsony tétes Sit & Go-kon. Innen fokozatosan emeltem a téteket és így összegyűlt $30K.” Amikor már a Sit & Go-k nem elégítették ki, Jonathan elkezdett többasztalos versenyeken játszani. 2007. novemberében aratta első komolyabb sikerét egy helyi élő készpénzes versenyen – a Skycity Adelaide Championship Series Main Eventen – ahol nyereménye AU$31K ($28K) volt.
2009. januárjában Jonathan 2. lett az Aussie Millions AU$1K No-Limit Hold ‘em eventen, $85K-t nyerve. Majd ezt követően 2010. januárjában érte el legnagyobb sikerét. Első helyen végzett az Aussie Millions AU$1.500 No-Limit Hold ‘em Bounty Eventen $113K-t nyerve, és ezzel már összesen $310K-ra nőtt eddigi nyereményeinek összege.
Jonathan jobban kedveli a versenyeket, mint a készpénzes játékokat, sikereit pedig jól fejlett ragadozó ösztöneinek tulajdonítja. “Az emberek sokkal óvatosabbak, amikor a versenyen való további szereplésük a tét, főleg ha már jó helyen állnak,” mondja. “Nekem természetes ösztönöm van az ilyen típusú játékosok kiaknázásához.
“Kedvenc játékom a sokzsetonos, max 6 fős No-Limit Hold ‘em verseny. Ezekben a játékokban a megérzés és a meta elemek hangsúlyosabbak, mint a ténylegesen kiosztott lapok, jobban kell figyelni és elemezni kell az ellenfelek licitálási gyakoriságát. Könnyebben is lehet tiltre tenni az ellenfeleket harmadjára való emeléssel, amíg a végén be nem tesznek egy nagy összeget kétesélyes lappal.”
Amikor épp nem versenyeken vagy on-line tornákon játszik, Jonathan heti négyszer jár kondizni és Muay Thai edzése van heti kétszer. Másik szenvedélye az NBA kosárlabda, amit rendszeresen néz.
Keresse Jonathant az asztaloknál a Full Tilt Pokeren.

