- 1 WSOP karkötő
- Több mint $1 millió pénznyeremény pályafutása során
Pascal LeFrancois a Full Tilt Poker asztalainál játszik online pókert

Pascal 2010-ben robbant be a póker világába, amikor az áhított arany karkötővel és $560 000 nyereménnyel tért haza a WSOP 8. versenyszámáról, a $1500 no limit Hold’em bajnokságról. Nem csupán megnyerte a versenyt, hanem uralta is a mezőnyt, hatalmas zsetontornyot építve és könnyedén játszva a döntő asztalnál. A verseny után letépte az ingét, és félmeztelenül pózolt a győztes hagyományos fényképezésén. Ez volt az első alkalom a WSOP történetében, amikor a győztes félmeztelenül állt modellt a képhez. „A barátaimmal viccelődtünk” – mondta Pascal. „Mindannyian bíztattak, hogy vegyem le az ingem. Annyira izgatott voltam, hogy megtettem.”
Bár a legtöbb fiatal játékos számára egy WSOP szereplés alkalmával a póker egyik legáhítottabb díjának elnyerése elegendő lenne, Pascal a $10 000 no limit Hold’em főversenyen is szépen szerepelt. Pascal egyre több zsetont szerzett, miközben a több mint 7000 játékosból álló mezőny a két döntő asztalra fogyatkozott. Egy darabig még vezetett is, végül pedig 11. lett, és még $635 000-t tehetett zsebre.
Nem is rossz egy 23 éves főiskolástól, aki csak a második World Series of Poker eseményén vett részt.
Pascal Deux-Montagnes-ban, a kanadai Quebec tartományban található Montrealtól északra, ahol fiatal korától kezdve versenyszerűen jégkorongozott. A hokis csapattársaival kezdett pókerezni 2005-ben, majd a University of Montreal egyetemen pénzügyi tanulmányokba kezdett.
2006-ban kezdett online pókerezni, és a kis tétes versenyeken elért kezdeti sikerek után hamarosan közepes, majd nagy tétes bajnokságokra váltott. A számlája akkor kezdett igazán növekedni, amikor a nagy tétes kétszemélyes asztaloknál kezdett játszani 2007-ben.
Pascal készpénzes játékokban és versenyeken is részt vesz, de különböző okokból. A bajnokságokat azért szereti, mert elsőként végezhet. „A pókerben a legjobb érzés a győzelem, és egy nagy bajnokságot sokkal jobb megnyerni, mint ha egy jó készpénzes partit játszik az ember” – mondja. Azonban szereti a készpénzes játékok rugalmasságát, és hogy nem kell hosszú ideig a számítógép előtt ülnie.
A pókerszámlájának helyes kezelése kulcsfontosságú volt Pascal korai sikereiben, és nem javasolja a kezdőknek, hogy átugorják a lépcsőfokokat. Úgy véli, hogy sokan túlértékelik a képességeiket, és olyan játékokba ugranak be, amik még túl nehezek nekik. „A pókerszámla megfelelő kezelése nagyon fontos” – mondja.
Pascal szerint a legfontosabb, hogy a játékos ura legyen az érzelmeinek. „Ha könnyen kibillensz az egyensúlyból, akkor veszíteni fogsz, akármilyen jó játékos is vagy” – mondja. „A legnehezebb az, hogy mindig uralkodni tudj az érzelmeiden.”
A következő hónapokban és években a pókerkarrierjére kíván összpontosítani. Az eddigi sikerei alapján nem kétséges, hogy Pascal hamarosan a pókervilág új csillaga lehet.
A versengő természetű Pascal továbbra is imádja a jégkorongot. Még mindig játszik szabadidejében, és lelkes rajongója a Montreal Canadiens csapatának. Szeret golfozni és a barátaival lenni, és minden olyan játékot élvez, amelyben versenyhelyzet van.
Keresse Pascalt online a Full Tilt Poker asztalainál.